Ahol együtt lettünk felnőttek

Életfonó – Életből szőtt gondolatok

Tizennyolc éves voltam, amikor először beléptem a munkahelyem kapuján.

Frissen érettségizett lányként, tele bizonytalansággal.

Azt hiszem, kívülről akkor sem feltétlenül látszott, mennyi kérdés volt bennem.

Vajon megállom a helyem? Elég jó leszek? Meg tudom tanulni mindazt, amit elvárnak tőlem?

Az ember tizennyolc évesen sokszor már nagyon felnőttnek szeretne látszani. Pedig valójában még csak ismerkedik azzal, milyen is a felnőtt élet.

Először egy kisebb csapatba kerültem. Aztán új osztály indult, és engem is oda helyeztek.

Akkor még nem tudtam, hogy ez a változás mennyi mindent jelent majd az életemben.

Fiatalok voltunk. Szinte valamennyien frissen érettségizettek.

Nem volt mögöttünk sok év tapasztalat, nem voltak kész válaszaink, és bizonyára hibáztunk is eleget.

De volt bennünk kíváncsiság, lendület és az a különös összetartozás, amely akkor születik, amikor az emberek együtt kezdenek valami újat.

Együtt tanultuk meg a munkát.

Együtt próbáltunk eligazodni a szabályok, feladatok és felelősségek között.

És miközben egyre jobban értettünk a szakmánkhoz, észrevétlenül valami más is történt.

Együtt lettünk felnőttek.

Sorban férjhez mentünk.

Megszülettek a gyermekeink.

Megosztottuk egymással az örömöket, az aggodalmakat, a családi történeteket és a mindennapok apró eseményeit.

Láttuk egymást fiatal lányokként, majd feleségként, anyaként, tapasztalt munkatársként.

Közben változott körülöttünk a világ. Változtak a szabályok, a feladatok, a munkahelyi elvárások.

És természetesen mi magunk is változtunk.

A kezdeti bizonytalanságból lassan tudás lett.

A tudásból tapasztalat.

A tapasztalatból szakmai magabiztosság.

Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már nem mi vagyunk azok a fiatalok, akik minden kérdéssel a tapasztaltabb kollégákhoz fordulnak.

Hanem hozzánk fordulnak mások.

És talán észre sem vettük pontosan, mikor történt ez az átalakulás.

A munkahely sok ember számára csupán az a hely, ahová reggel bemegy, elvégzi a feladatait, majd délután hazatér.

Nekem ennél sokkal többet jelentett.

Egy olyan közösséget, amely végigkísérte az életem jelentős részét.

Ahol nemcsak szakmai tudást szereztem, hanem emberi kapcsolatokat is.

Ahol voltak nevetések, viták, nehéz napok és közös sikerek.

És ahol megtapasztalhattam, milyen sokat jelent, ha nem egyedül kell megtanulnunk eligazodni a felnőtt életben.

Persze az évek során sok minden megváltozott.

Voltak, akik más útra léptek. Voltak, akik elmentek, és újak érkeztek.

De néhányan még ma is együtt dolgozunk.

Harmincöt évvel később.

Néha belegondolok, milyen különös ez.

Vannak emberek, akik ismerték a tizennyolc éves énemet.

Akik emlékeznek arra a fiatal lányra, aki bizonytalanul érkezett, és még alig tudott valamit a szakmáról.

És akik ma is itt vannak, amikor már egészen más szerepekben, más tapasztalatokkal éljük a mindennapjainkat.

Nemcsak a munkatársaim voltak.

Tanúi voltunk egymás életének.

Ma, mentálhigiénés szemlélettel visszatekintve, még inkább látom, milyen jelentősége lehet az ilyen közösségeknek.

Mert a valahová tartozás nemcsak azt jelenti, hogy egy szervezet részei vagyunk.

Hanem azt is, hogy vannak emberek, akik ismerik a történetünket.

Akik előtt nem kell mindig mindent elölről kezdenünk.

Akik tudják, honnan indultunk.

És talán ezért is olyan nehéz néha a változás, az elválás vagy egy munkahely elvesztése.

Mert ilyenkor nem feltétlenül csak egy állást veszítünk el.

Hanem egy közösséget, egy megszokott világot, néha az életünk egy egész korszakát.

A tizennyolc éves lány, aki annak idején belépett a kapun, ezt még nem tudhatta.

Ő csak remélte, hogy megállja majd a helyét.

Ma pedig, ha visszanézek arra a harmincöt évre, már tudom:

Nemcsak egy szakmát tanultam meg.

Együtt nőttem fel azokkal az emberekkel, akik közül néhányan még ma is mellettem dolgoznak.

És ez olyan érték, amelyet semmilyen munkaköri leírás nem tud igazán megfogalmazni.

Életfonó – Mert minden élet történetekből szövődik.

Egy gondolat útravalónak:

Van az életedben olyan közösség, amelynek tagjaival együtt nőttél fel, és akik akkor is emlékeznek arra, milyen voltál régen, amikor te magad már szinte elfelejtetted?